
Kubinyi Ferenc az ipolytarnóci megkövült famatuzsálem első tudományos leírója az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is szerepet vállalt. Kiemelkedő polihisztor személye volt korának, tevékenysége nagymértékben gazdagította a később létrejött Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark örökségét. 230 évvel ezelőtt, márciusban született és 152 évvel ezelőtt, márciusban halt meg. 2026. március 14-én előtte tiszteleg a Magyar Természettudományi Társulat és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös rendezvénye a Miocén Parkban.
Kubinyi Ferenc az ipolytarnóci ősmaradványok földtani feltárását 1836-ban kezdte el, már ekkor figyelt a páratlan értékek helyszíni védelmére. Pásztorok vezetik a kőmedencének nevezett gödörhöz, ahol egy 22 öl hosszúságú kövesült fát talál. Ezt akkor földdel betemettette, hogy „vandál kezek semmivé ne tegyék”.
Később, a helybéliek által csak „gyurtyánkő-lócának” nevezett fatörzset kibontatja, kőzettanilag megelemezteti és nagy részletességgel írja le 1842-ben megjelent munkájában.
Kubinyi Ferenc és testvére, Ágoston Magyarország természettudományos megismertetésének kiemelkedő alakjai voltak, a Magyarhoni Földtani Társulat és a Természettudományi Társulat alapításában is részt vettek. De a politikai szerepvállalástól sem riadtak vissza: jellemző vonatkozó adalék, hogy 1848. március 15-én délelőtt Petőfi Sándor és Jókai Mór a Kubinyiak őrizetére bízták a szabad magyar sajtón frissen kinyomtatott röplapok két példányát, a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Az Ősfenyő Belépő látogatóközpontból induló program a Kubinyi emlékhely rövid ünnepi műsora mellett érinti a kövesedett fát óvó védőpincét és a Kubinyi munkásságát ismertető kiállítást. A Fogadóépület ajándékboltjában Kecskeméti Tibor Kubinyi Ferencről szóló értekezését is meg lehet vásárolni. Az ünnep tiszteletére a fogadóépület egyik sarka a múltat idézve Pilvax Kávéházzá alakul.
Az emléktúra útvonala: Fogadóépületi emlékhely - Bükkábrányi fák - Miocén erdő - Geológiai tanösvény a Kubinyi-védőpincével - Fogadóépületi Kubinyi kiállítás.
A tematikus túrán részt vevők létszáma 35 főben korlátozott, az előre regisztráltak elsőbbséget élveznek.A programra online is meg lehet venni a jegyeket, de a helyszínen is van lehetőség jegyet vásárolni, amihez előre be kell jelentkezni. A regisztrációhoz kérjük, hogy az ipolytarnoc@bnpi.hu email címre, "Kubinyi emlektura regisztracio" tárgymegjelöléssel, név és mobilszám megadásával március 13-ig írjanak nekünk.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az eseményen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából fénykép és videofelvétel készülhet, melynek részletes adatkezelési tájékoztatója elérhető a honlapunkon (https://www.bnpi.hu/hu/adatvedelem és https://www.bnpi.hu/uploads/194/Tájékoztató_programok_események_2025%20-%20aláírt.pdf). A résztvevők a belépéssel tudomásul veszik, hogy az eseményről készült fotókat, videókat a BNPI publikálhatja.
Felhívjuk jegyvásárlóink szíves figyelmét, hogy ÁSZF-ünk alapján a megvásárolt, adott időpontra szóló jegyek nem válthatók vissza, és más jegyre nem cserélhetők.
A programváltoztatás jogát a Szervező fenntartja.